Steamhouse Cafe

Mai küldetés : Jeges nitro cold brew beszerzése bármi áron

Lehetséges beszerzési helyek : Starbucks, Steamhouse Cafe, Kontakt, Fekete

Kinti hőmérséklet : 34°C

Előzmény : úszóedzés a Duna Arénában

Közlekedési eszköz : kerékpár

Nyertes : Steamhouse Cafe

Letekerendő táv : Duna Aréna - Batthyány tér

Nem csak a Guiness-nek áll jól a krémes hab, tökéletes helye van egy hidegen áztatott kávé felszínén is. Pláne ha az pazarul van nagy nyomású nitrogénnel szaturálva és sok jégre téve a pohárban. Egy húzós napon, a még húzósabban lángoló nap alatt biciklizve lelkünket a legjobban Budapesten tartotta a hely rögös és forró utcáin, mire áttekertünk az usziból a Batyira. Arról nem is beszélve, hogy majd megpusztultunk éhen, így az sem volt utolsó, hogy mielőbb ételhez is jussunk.

Régóta szemeztünk már a kiválasztott hellyel, de rendszeresen vasárnapi napokon, a Margitszigeten töltött délelőtti futások alkalmával jutott eszünkbe, amikor ők jól megérdemelt pihenésüket töltve, de bánatunkra zárva vannak.

Annak idején, oldalukra bukkantunk, amikor olyan kávézókat kerestünk, akik palackozott, saját márkás cold brew-t árulnak, mert állatira szeretjük az ötletet - és ezzel a lendülettel tervezzük is megkóstolni mindet.

Mindennek fejében és többek között között a Steamhouse csapata nagy kedvencünket - mint már elspoilereztük -, a nitro cold brew-t is árulja, amit ráadásul azzal tetéznek, hogy mindezt saját pörkölésű kávéval tolják, ami nagyon király, és persze a legfontosabb érdekeltségünk. Így nem is volt kérdés, vagyis igazából az espresso soha nem lehet kérdés, hogy a Guatemala-i kávéjukat tisztán, forrón és jégen is le kell csekkoljuk.

A hely tulajdonosa Lonkai Márton, végzettsége szerint közgazdász, tanulságos interjút ad a Telekom Újraterveztem cikksorozatában "Akartam inni egy jó presszót, így megcsináltam a saját kávézómat" címmel, ami előljáróban is sokat elárul a hely és üzletvezetés szellemiségéről, de nem csak emiatt érdemes elolvasni. Nem szívbajos, magabiztos embert sejtetnek az elhangzottak, aki kellő üzleti érzékkel és tapasztalattal vágott neki 5 éve az önálló, óriási helytállást igénylő vállalkozói létnek. Mindig inspiráló olyan emberekről olvasni, hallani, akik 180 fokos fordulattal váltottak irányt életük bizonyos pontján és tették kockára bizonytalan kimenetelű álmaikat lelki üdvükért cserébe. Mert egy bizonyos kor és/vagy a megelégelt alkalmazotti lét után rájön az ember, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne probáljunk meg bátor, teremtő és körülményeinket alakító szándékkal járni benne. Nem mellékesen Lonkai és családiasan összeszokott csapata szuperül kezelte a járvány okozta váratlan krízishelyzetet, kreatívan alkalmazkodtak és helyezték át a fókuszt az otthoni fogyasztás kiszolgálására és vették fel azonnal a fonalat raktárukban ácsorgó kávéik kapszulásításával. Bátor húzás volt, és szerencsére bejött, mert az nyer, aki mer. Azóta saját kávékapszula gyártó gépük is van, hogy még inkább kontrollálni tudják a tejes gyártási folyamatot, ami szimpi és maximalista hozzáállásról árulkodik.

Áttekerve a Duna Arénából a Margitszigeten át a Batyiig (Lánchidas felújítási móka miatt kicsit törik a bicikliutas flow, de vállalható) letettünk egy Bubit a villamosmegállóban, egy jobb féle sajátot meg a metromegálló mögött található fasza, távoli Parlamenti kilátással bíró, nagy ablakos Vásárcsarnok aljában. A tároló elég forgalmas helyen van elejtve két útszakasz között, ami jó is, meg rossz is lehet, ha kerékpár biztonsági okokból vizsgáljuk, ráadásul az emeletről nem is igen lehet rálátni a spotra, de koradélutáni órákban tesztelve: biciklilopás nélkül megúsztuk! 🤙

Habár a csarnok cégér listájában nincs feltüntetve a kávézó neve, végül megtaláltuk a bejáratnál falhoz támasztott, pár lábon álló, kissé viseltes táblán. Funkciójában működőképes, szinte kiszúrja a szemed, de nem a legmutatósabb megoldás, és kissé rontja a prekoncepciót. Ehhez hasonló simple af jelzés navigál tovább az emeletre, és fordít szembe a pesti oldal távoli dunai panorámájával. Maxi jó hír, hogy a csarnok egész területén légkondicionált, így a klíma rettentően jóleső. Ami viszont első benyomásként szembeötlő volt, hogy mennyire illuzórikus tud lenni az a szubjektív kép, ami a social media felületéről összeállhat az ember fejében egy adott helyről. A feltöltött fotók alapján (vagy csak a magas belmagasság, nagy ablakok miatt) vízszintben grandiózusabb méretekkel képzeltem el a kávézót, ehelyett inkább az okosba’ megoldás elv szerint van dobogóra dobva és kissé kicentizve a Pizza Eataliano és egy Foxpost átvételi pont között az ülhető, keskeny vendégtér. Ettől függetlenül és az adott alapterületet tekintve asszem mégis a lehető legjobban lett kitalálva és kihasználva a rendelkezésükre álló tér; de ami kifejezetten tetszett, az a négyzetes alakzatban elrendezett, zárt pult megoldása középen. Számomra sokkal inkább működik a dolgozói tér atmoszférája. Az viszont megint csak kreatív, ahogy és amilyen diplomatikus módon megoldották a kávézóban órákig elücsörgő, laptopon molyolók létszámkontrollját számukra külön dolgozó sarkot kialakítva a fogyasztói tér két végében.

A pultossal történő kapcsolatteremtés nem volt az igazi. Ennek számtalan, emberi és környezeti tényezőből származtatható oka lehetett és lehet mindig, hiszen nem vagyunk gépek, és mi se voltunk akkor épp az összeszedettség magaslatán a majdnem 40 fokról beesve. Viszont a másik oldalról ennek ellensúlyozására nem érzékeltünk szinte semmiféle vendéglátós igyekvést vagy kiemelkedő odafigyelést. Ezt bizonyítja az is, hogy a terminálba beütött összeg alapján nekünk kellett résen lenni és kiszúrni azt is, rosszul lett felvéve a rendelésünk, amivel a probléma a kommunikáció volt szintén, mert érzetre végül kicsit mi jöttünk ki bűnösnek a dologból. Hiba.

Először ott járókként sokat kellett kérdeznünk, a válaszokat ezzel szemben túlságosan tárgyilagosnak és tömörnek éreztük. Aláírom, hogy minden ember más kémiával jön ki ugyanabból a találkozásból, de én mint szolgáltatást vásárló igénylem, sőt ahogy más szemmel ismerkedem a vendéglátás kultúrájával, egyre inkább elvárom, hogy megkülönböztetés nélkül ugyanazt a magas szintű kiszolgálást kapjam, amit esetleg egy régről ismert, rendszeresen visszajáró, szimpatikus vendég vagy éppen barát kapna. Instant gondolatunk volt ezzel kapcsolatban, hogy ha odáig jutunk, a szupervizori munkán kívül, biztosan tartanánk érzékenyítő gyakorlatot dolgozóinknak annak érdekében, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben és emberekkel is felkészülten találják meg a közös hangot. Őszintén valljuk, hogy a jó vendéglátásnak messze túl kell mutatnia egyszerű értékesítésnél. Ezzel szemben mind a ketten álltunk már a másik oldalon, így azt is tudjuk, hogy embert próbáló egész nap jópofát vágni mindenhez és mindenkihez, nem is elvárható, de ettől még kulcsfontosságú - ebben az iparban pláne - a kiszolgálás minősége. Magunkból kiindulva meg konkrétan a legfontosabb és a lehető legtöbb múlhat a vásárlói élményen. Nálunk kifejezetten prioritás, és még annál is lényegesebb, hogy kézzel foghatóan mit kapunk a helyen a pénzünkért cserébe.

Mivel nagyon kajásak voltunk, és emiatt az is szempont volt, hogy a nitro mellé jót és tápanyagban gazdagot is enni tudjunk, egészen meglepő volt a kínálat szűkössége és egyszerűsége. Sajnos alulmúlta minden elvárásunkat és a valóság nem tudott találkozni a social mediaból (rosszul) leszűrtekkel. Még úgy se, hogy belekalkuláltuk a szükségszerű délutáni készlet ritkulást, és frissen (még ha drágán is) készítenek két fajta bagelt, amiből az egyik pulled porkos, a másik vega. Ezen felül lehetett volna még kérni perecet sajtkrémmel, vajas croissant a jól megszokott jammel, vagy kiszáradt, futószalagos sütit, így végül csak a folyadékbevitelre szorítkoztunk.

Kipróbáltuk jegesen a nitro cold brew-t, egy derék mennyiségű ET-t, és ugye a csapon lévő Guatemala-i kávét forrón és jégre döntve is. Utóbbiak felszolgálásakor minden információt megkaptunk egy 2in1 névjegykártyán a saját pörkölésű kávé jellemzőivel, ami kifejezetten tetszett, mert még nem találkoztam ilyesfajta luxussal, hogy kérdés nélkül ennyi infohoz jussak hozzá a lényegről, vagyis a kávéról. Mindemellett igazán izgalmas ízélmény volt ugyanazt a kávét két tök ellentétes hőmérsékleten megtapasztalni. Csíptük! A nitro cold brew számomra az egyik legjobb fajta volt, soha nem esett még jobban. Ráadásul nitrogén szifonnal készítik, aminek létezése nekem érdekes újdonság volt. (Azóta már azt is tudom, hogy kéne belõle itthonra és kb. 40 ezerért árulnak ilyesmit👀) Elképesztően krémes, dús és felvillanyozóan friss volt formás, nagy jégdarabokra töltve. Mennyiségre persze keveseltük, de ebben az is közrejátszik, hogy nagyon jó a CB, borzasztóan stílusos pohárban szervírozzák és nem fukarkodnak a jéggel.

Szummázva az élményt

A kávéért megérte a vesződséget a trip hozzájuk, viszont éhesek maradtunk és kissé belénk szorult a szó a kiszolgálástól, ezért az érdeklődésünk elveszett valahol útközben, pedig nagyon szívesen beszélgettünk volna. Érzésre van potenciál a helyben, mert ha nem is teljesen komfortos, de emlékezetes spot, faszák a kávék, ügyesek a baristák, minőségi a pult felszerelés, a presszógép is La Marzocco, ráadásul kutyabarát a hely, de a kissé büfé jellegű részletek, mint a menü, vagy a design, az akkor érzékelt, számunkra feszengős hangulat, valamint a semmi extra egyéb választék miatt az a végkicsengése a dolognak, hogy a nitro miatt mennénk vissza, ha egyáltalán vissza fogunk.

‍